J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek
Gratulálok a történet megírójának. Sikerült tönkretennetek mindazt, amit eddig a karakterekből felépítettetek, ugyanis olyan hiteltelen Harry, meggondolatlan Hermione és furcsa Albus, hogy az számomra már a borzalom kategória. Maga az alapötlet nem lenne rossz, annál inkább a megvalósítása. Lényegében ha belegondolok, egyedül a befejezéssel voltam elégedett.
Tehát adott egy történet (amihez próbáltam nem pénztárcalehúzásként hozzáállni), ami ugye vissza akar csöppenteni a HP világába, amire persze sok rajongó várt a sorozat lezárása óta.
Félreértés ne essék, nem a darabot minősítem, mivel azt nem láttam, és így nem nyilatkozhatok róla. De ez könyvben zavaros volt és semmitmondó, elvesztem már az időkben, ezzel együtt a világokban és a szereplők jelenlegi helyzetében, egyik oldalon 1980-körül vagyunk, aztán negyven évvel később….
Szóval. Mi bajom volt a szereplőkkel? Azt hiszem, aki olvasta ezt a könyvet, nagyjából megérti. Ugye regényünk mellék-főszereplője Harry. Legalábbis valami erősen alkoholos állapotban lévő alteregója. Merthogy Harry Potter, aki 11 évig senyvedett a Privet Drive-on, mire a Roxfortba kerül, nem fog így beszélni a fiával, még ha kést tartasz a torkához is. (Vagy varázspálcát. Mindegy.) Ronra pedig rá sem ismertem. Konkrétan olyan, mintha George és Fred helyére lépett volna, amire még rá is erősítettek a munkájával. Albus… egyáltalán nem méltó a nevéhez. Nem is arról van szó, hogy nem abba a házba került, mint amibe várták, nem is arról pampogok, hogy Scorpiussal barátkozik… A jelleme nem méltó Dumbli nevéhez. Mindenki követhet el hibákat, de az övéjük olyan lehetne a világban, mintha visszamennél az időben, és eltérítenéd az űrsziklát, ami elméletben a dínók kihalását okozta. Aztán meg csodálkozol, hogy minden sz*r lesz. Logikus.
Mint említettem, a cselekmény alapjával nem volt semmi bajom, csak éppen jó lett volna, ha nem adják ki máskor egy pöppet részletesebben dolgozzák ki, ja, meg hogy éppen hol a szöszben vagyunk idő-ügyileg. Részletkérdés. A másik: lenne valaki olyan kedves, és megírná ennek a tudatlannak, aki ezeket a sorokat pötyögi, hogy mégis mi a bánat az az augurán?! Előre is köszi.
Rose: Azt beszélik, Albus, hogy ő Voldemort fia.
Szörnyen kínos csönd.
Biztos hülyeség, mert… neked van orrod.
Kedvenc szereplő
Cím: Harry Potter és az elátkozott gyermek
Megjelenés: 2016

Kedvenc idézet (SPOILER!)
Szörnyen kínos csönd.
Biztos hülyeség, mert… neked van orrod.
Kedvenc szereplő
*egy óra gondolkodási idő után* Ginny. Sosem voltam híve annak az elméletnek, miszerint Harrynek SPOILER! Hermionét kellett volna feleségül vennie, és ezt most is bizonyította. Taps.
Összességében nem tudom, hány csillagot adjak ennek a könyvnek. A Harry Potter világ felé húz a szívem, de közben ez a könyv egyáltalán nem tetszett. Legyen

csillag. Igazából... nem ajánlom senkinek, aki újra a HP világába akar visszatérni, a régi szereplőkhöz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése